Kovács Sándor

1927. május 2-án Berettyóújfaluban született. A forradalom alatt katonatisztként Csepelen nemzetőr, a helyi fegyveres harcok résztvevője. Ezért 1957 májusában letartóztatták, első fokon halálra ítélték, 92 napot ült a halálos zárkában. A másodfokú tárgyaláson ítéletét tíz év börtönbüntetésre változtatták. 1963-ban szabadult, később karbantartóként dolgozott.

Egyenruhában voltam, amikor a csepeli Imre tér 25-én dugig volt emberekkel. Elkapott a harci láz, fölálltam és ezt mondtam: - Polgártársak, alakítsunk egy bizottságot és az a bizottság menjen át a Pártházba, és követelje a fegyvereket! -Igaza van! - Vesztemre, nem beválasztottak ebbe a bizottságba? Egy Csumli nevezetű rendőrhadnagy volt a parancsnokunk és vele tizenketten - tizenhárman bementünk a Pártházba. Előadtuk, hogy a tömeg és a Rendőrség követeli azoknak a fegyvereknek a kiadását, amelyeket behoztak az épületbe és amikkel innen lőttek ki előző nap az ablakból. A lövöldözés következtében egy gyerek meghalt. Hát a Kvarsai másodtitkár volt ott és egy katonaszázados. Közben odaszóltam a tisztnek, hogy - Hé haver, hát a csillagod vedd le már a sapkádról, mert itt a tömeg nem jó szemmel nézi azt! - Volt ott egy cigarettatárca is, amelyiken rajta volt egy ötágú csillag. Mondtam neki: - Ha a sapkádról leszeded, erről is vedd le, mert ha meglátják, összetörik! - Fogtam a cigit és mindenkit megkínáltam belőle, benne van a vádiratomban is.

Na, mondtuk a másodtitkárnak, hogy a fegyvereket adja ki. Azt mondja erre a Kvarsai, hogy hát nincsen itt fegyver. - Jó, akkor álljon ki az ablakba, jelentse be a tömegnek, hogy itt nincs fegyver! - Kiáll az ablakba. Mondja hogy - Munkástársak, bárki bejöhet, szétnézhet, a Pártházban nincs fegyver! - Hát bejött a tömeg, elkezdett kutatni, szekrényt, íróasztalt fölborítani, mindent, szabályszerűen. És az ablak alatt lambériával be volt vonva a fal, és ott voltak mögötte a fegyverek elrejtve. Erre az ablakból az egyik Szente gyerek lekiáltott: -Munkástársak, itt vannak a fegyverek! - Elképzelhető, hogy mi volt akkor! Ezt a szerencsétlent köpték, ütötték, verték. Pedig mondtuk: - Ne bántsátok gyerekek, bevisszük a Rendőrségre, majd ott megkapja méltó büntetését! - De kaptunk mi is ütést eleget, elég messze van oda a Rendőrség, körülbelül hat - hétszáz méterre. A tömeg meg zúgott! Akkor verték le a tanácsházról az ötágú csillagot is. Nagy nehezen bekísértük a Rendőrségre a Kvarsait, ott rendőri védelmet kapott. Aztán ahogy hallottam, az este valahogy kicsempészték onnan. De azért tisztelem, becsülöm ezt az embert, mert amikor nekem a tárgyalásom volt, akkor ez a történethez se hozzá nem tett, se el nem vett semmit. Még köszönte is, hogy megmentettük, mert biztos, hogy agyonverte volna a tömeg, amiért hazudott. (...)

Többet kellett volna tenni. Jobban megszervezni, és mozgósítani az egész körzetet és főleg a hadsereget. Mert ha sok olyan kis egység lett volna, mint a mienk, és olyan kitartó, akkor a hadsereget nem tudták volna szétverni. Akkor már Magyarország régen független lehetett volna. Szebb, boldogabb életet élhettünk volna.