Koroly T. György

1928. november 1-én Budapesten született. A forradalom alatt katonatisztként a kispesti nemzetőrség parancsnoka. Ezért 1957 szeptemberében letartóztatták, a bíróság első fokon halálra, másod fokon tizenöt év börtönre ítélte. 1963-ban szabadult. Később gépjármű villamossági szerelőként, műszerészként dolgozott.

A föloszlatási parancsot 23-án délben olvasták föl, az állt benne, hogy az a tököli alakulat, ahol én is szolgáltam, feloszlott. Úgyhogy már csak mi tisztek voltunk ott. Közben meg a rádióban hallgattuk, hogy hol betiltották a tüntetést, hol megengedték. Aztán mindenki hazament. Az volt a szokásom abban az időben, hogy ha hamarabb értem haza, elébe mentem a feleségemnek, aki a Traktorgyárban dolgozott. Most is elé mentem a gyárhoz. Jön ki, lelkesen. - Képzeld, - mondta - fölolvasták a Forradalmi Bizottság * felhívását, meg elmentek tüntetni a Kossuth térre! - Jézusom - válaszoltam -, ebből még marha nagy baj lesz! - Ez volt az első reakcióm. (...)

27-én hallottam, hogy Forradalmi Bizottság fog alakulni a Tanácsházán. Elmentem, a Forradalmi Bizottság már ülésezett. A Mikófalvi, aki az elnök lett, az engem nagyon jól ismert. Még a 40-es évek közepén volt egy úgynevezett katolikus ifjúsági kör a Kisfaludy utcában, oda jártunk táncolni fiúk, lányok. Onnan ismertük egymást. - Te vagy, Gyuri? De jó, hogy jöttél! Na akkor beválasztunk a Forradalmi Bizottságba. Katonatiszt vagy? Te leszel a nemzetőrökért katonailag felelős. - Ott volt a Tanácsházán húsz fiú, puskákkal, géppisztolyokkal. Addig kapacitálták a legényeket is meg engem is, míg elvállaltam. Később földuzzadt a Nemzetőrség létszáma körülbelül kétszáz főre. Akkor megkezdtem a szervezést, századok, szakaszok, rajok. Az élelmezést a Magyar Gabi intézte, meg a Porubszki Pista. Fegyverért meg lőszerért én, meg a Nagy Feri - ő volt a helyettesem! - bementünk a főkapitányságra, ahol adtak egy írást. A Timót utcában kaptunk nyolcvan puskát és negyven géppisztolyt, de lőszert nem adtak hozzá. Azért valamennyi lőszerünk volt. Kértünk páncélöklöt is, de azt nem adtak. (...)

Fölébredt bennem egy szörnyű felelősségérzet. Hetvenezer ember lakott Kispesten akkor. Zömében kisemberek, akik a saját kezük munkájával építették föl a házacskájukat. Az életük munkája volt benne. Wekerlén ** fürdőszoba egy lakáshoz sem volt, lavórban mosakodtunk mindannyian. Ha most ott elkezdem a hősködést, az ellenállást, akkor az oroszok biztosan szétlövik az embereknek a házát. Ráadásul a vasutasoktól tudtuk, hogy micsoda őrült erő ez, és minden ellenállás hiábavaló lett volna. Így azt mondtam, amit a Görgey *** mondott: - A Paskievicsék vannak háromszázezren, mi vagyunk harmincezren. Sakk-matt. - S letette Világosnál a fegyvert. Én nem tettem le a fegyvert, hanem szétoszlattam a csoportot, hogy amíg van lőszerük, harcolhatnak. Addig is eltesznek egy - két ruszkit láb alól, aztán utána vége, így is, úgy is. Szóval, ez volt a logikája ezeknek a dolgoknak.

* Az iskolákban és a munkahelyeken a forradalom hírére bizottságok alakultak, mintegy a forradalom követelései helyi érvényesítésére.
** Wekerle Sándor (1848-1921) volt miniszterelnök nevét viselő, kertvárosias része Kispestnek.
*** Görgey Artúr magyar tábornok parancsára a magyar hadsereg 1849 augusztusában letette Világosnál Paskievics cári tábornok seregei előtt a fegyvert. Ezzel befejeződött a szabadságharc.