Hrzova Erzsébet

1938. május 5-énBudapesten született. A forradalom előtt nővér volt a női klinikán. A forradalom alatt a VIII. kerületi Víg utcai fegyveres csoport tagja volt. 1957-ben tartóztatták le, első fokon halálra, másod fokon életfogytiglani börtönre ítélték. 1970-ben szabadult, varrónőként dolgozott.

Tizennyolc évesen már férjnél voltam 56-ban. Október 25-én feljött a férjem Taszárról - ahol katonatiszt volt - és bejött értem a munkahelyemre. Elkért a főnővértől és úgy mentünk el együtt a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra. Ott akkor már forradalmárok voltak és az Újvári Józsi, a férjem egyik régebbi katonatársa volt a parancsnokuk. Aztán ott is ragadtunk. Főztem a fiúkra - nem tudom megmondani, hányan voltunk, mert volt aki meghalt, volt aki lemorzsolódott, aztán újak is jöttek. Többnyire bent voltam az épületben de olykor kimentem én is a fiúkkal. Fegyverem nekem is volt és tudtam is vele bánni, mert iskolás korunkban bennünket megtanítottak erre. Utcai harcokban is részt vettem - hát mondhatom, hogy benne voltam a sűrűjében!

Nemzetőrök voltunk. Egyszer mentünk az utcán, és az egyik lakásból ránk lőttek. Ekkor megsebesültem. Halvány gőzünk sem volt arról, hogy mikor és honnan fényképeznek le bennünket. Mert aztán a legtöbbünket így kaptak el, hogy felismertek a fotóról! Hiszen a nevünket nem tudták.

Egyik nap bejöttek a kapitányságra emberek, hogy menjünk már néhányan nekik segíteni. Szeretnének élelmet vásárolni - mert már nincs mit enniük - és a Közért üzletvezetője azt mondta, hogy nem nyitja fel az üzletet. Azért kellett kimennünk, hogy megmondjuk neki, hogy nyissa fel a boltot, különben az emberek feltörik és akkor biztosan kárt is okoznak. Amikor odaértünk, kérdi a közértes, hogy mit akarunk itt? - Ide figyeljen jóember - válaszoltam neki - itt rohad meg magának az ennivaló. Nyissa ki az üzletet és adjon élelmiszert a népnek, mert nincs mit enniük! - Erre azt mondja:  - Nem nyitom ki, mert hogy számolok el majd a népnek! - Én meg azt válaszoltam neki: - Hát a nép itt van maga előtt! - Nem akarta erre sem kinyitni. - Nézze, ha kinyitja a boltot - mondtam neki - akkor csinálunk egy listát, és én aláírom, hogy fegyverrel kényszerítettem magát, hogy felnyissa az üzletet. - Amikor a hasához tartottam a géppisztolyt, akkor azért odaadta a kulcsot, így nem kellett szétlőnöm a zárat. Közölte, hogy de ő nem fogad el pénzt. Hát, ha nem fogad el, akkor nem fogad el! Utána el is tűnt onnan. Csak a tárgyalásunkon jelent meg és vádpontként, mint "fegyveresen elkövetett rablás és gyilkossági kísérlet." Esküszöm, hogy én onnan még  tíz deka vajat sem vittem el  a magam számára! A közértesnek a haja szála sem görbült meg! Így is halálra ítéltek. (...)

Egyszer kinevettem egy századost, aki hamis vallomásra akart rávenni, de nem sikerült neki. Másnap a börtönben az egyik lépcsőfordulóban úgy arcon vágott gumibottal a verőlegény, hogy eltört az állkapcsom, és kiszakadt hat fogam. Hogy ne nevethessek többé.