vers
2008.03.18.

Számomra ez az egyik legkedvesebb ötvenhatos vers. Ráadásul egy halálraítélt írta, akit ismerhettem. A szimbolikája elég ismert, a ritmusa, a szaggatása, a verdesése az, ami a sokadik olvasásra bíztat.

Obersovszky Gyula

Cellám nyitott ablakán

berepült hozzám egy picinyke
szénfejű cinke
Társtalan voltam nagyon
s örömmel, hogy ím az alkalom
társam kínálja
ráköszöntem
üdvözöltem
és meg sem várva válaszát
bezártam cellám ablakát
Érezd nálam jól magad
kedvem szerint légy szabad
Traktáltam
legjobb javaimmal
morzsával sóval almacsonkkal
vizet is raktam elébe
Jártam kedvébe ezzel-mással
tenyeremet felkínáltam
üljön bele
"Mért árválkodsz
légy a társam" - mondtam
s lágyan szuggeráltam
Kis bugyuta
ne félj tőlem
Madarat?!
Embert sem öltem
Nem bántalak
dehogy bántlak
Csak csak
szeretni kívánlak
Nem értette
nem az árva
vadul
verdesett a szárnya
körözött a
szűk cellában
és kicsapott
fény irányban
nagyot koppant
újra kezdte
maga volt a
maga veszte
Lezuhant
de megint támadt
máris fejem
felett szárnyalt
Madár! - üvöltöttem
s újra
Madár! Madár!
- újra újra
Csaptam vágtam
végveszetten
karom csuklóm
felsebeztem
vérem szórta
vérem verte
véres madár
lett belőle
véres madár
piros madár
piros madár
piros madár.

(Márianosztra, 1959 - Budapest, 1998)