történet egy '56-os versről

Nagy Gáspár egy '56-os verse miatt 1986-ban bezúzták a Tiszatáj című folyóiratot, szerkesztőit kirúgták. Tíz évvel később a költő megtisztelt azzal, hogy nekem ajánlotta a halálraítéltekről készített fotóim kapcsán írott versét. És húsz évvel később Annus József, a Tiszatáj egykori (kirúgott) szerkesztője lett a kollégám.

Ilyen az élet.

Nagy Gáspárral legutolsó találkozásunkkor arról beszélgettem éppen a marispusztai '56-os kápolna felavatását követően, hogy a Tiszatáj egykori szerkesztője ügynök volt-e annakidején avagy sem. Bár bizonyítékokkal senki sem állt elő, akkoriban rebesgettek ilyesmit. Mivel Annus József a Tiszatáj szerkesztője volt a Kádár - rezsimben, ennél a népszerű és nívós irodalmi folyóiratnál számtalan költővel - íróval találkozott, ismerte őket, ebből következőleg tuti, hogy beszervezték. Legalábbis sokak logikája szerint.

Hát nem tuti. Csak az Isten tudja az igazságot.

Ezt mondtam Nagy Gáspárnak is. Annus Józseffel együtt dolgoztam másfél esztendeig a határon túli magyar iskolákat segítő közalapítványnál. Kevés becsületesebb, puritánabb, tiszta lelkűbb embert ismertem életemben. Amúgy '56-os regényt készült írni.

Nagy Gáspárt az Öröknyár, elmúltam 9 éves (katt!) című verse körüli balhé emelte országos hírűvé. Annus Jóska e vers közléséért - másokkal együtt - állásával fizetett, viszont az ő neve is ismertté lett. Aztán tíz év múlva, a kilencvenes évek közepén a költő meglátván '56-os halálraítéltekről készített fotóim, verssel tisztelt meg. Ebben az időben Annus parlamenti képviselő, a szocialista párt padsoraiban. Ahogy mondták: "egy népi szoci". Aztán hirtelen visszavonult Szegedre, panellakásába, feleségéhez. Nem gazdagodott meg a képviselőséggel, legnagyobb vagyona a könyvespolca volt, egykori barátai, többek között Illyés Gyula, Féja Géza, Nagy László dedikált köteteivel.

Mindezt elmeséltem a költőnek ott, Marispusztán, az '56-os kápolna előtt.

- Lehet, hogy igazad van - zárta le Nagy Gazsi a beszélgetést és én úgy éreztem, feloldozta az egykori szerkesztőt mindenféle vád alól. Aztán kezet szorítottunk, utoljára. Ma már értem akkori önmagam: fontos volt nekem, hogy a mai Magyarország egyik legjobb és legismertebb költője, aki mellesleg kitűnő ember, ne üljön föl bizonytalan és sáros vádaknak egykori szerkesztőjével kapcsolatban, aki akkoriban már rég visszahúzódott csigaházába, de akit én szintén kitűnő és igaz embernek ismertem meg.

2005 decemberében ment el Annus József, '56-os regényének elkezdésére már nem kapott időt. 2007 januárjában ment el Nagy Gáspár. Mindketten hiányoznak.

Ez jutott eszembe erről a nekem címzett versről, amit most tisztelettel ajánlok olvasóm figyelmébe

Nagy Gáspár:
Szemközt a halálraítéltek csapatával

- Csete Örsnek, aki az élet továbbszolgálatosait fölmutatta -

A bíró
már hetek
hónapok óta mondogatta:
mosom kezeim a vérben.

A hóhér
- talán nehéz álmaiban -
a könnyű hajnalokat várta
amikor a hurkok derengőn
moccannak a szélben.

S a börtönudvar
kockába zárt világa fölé
beszabadul a hunyorgó
csillagok mínuszos entrópiája:
hóköd és lengő nyári pára.

De még ott vagyunk
a getsemani éjben
midőn a minden fokon
halálraítéltek
nem is tudják fölfogni
mily aljas volt
a zsarnokság szájából
rájuk mért ítélet.
Aztán mégis.
elmarad a hajnal!
És ezért lesz minden
iszonyú nehéz!
Szégyenünk méhéből
szabadságra bukni:
gyötrelmes újraszületés.