Fónay Jenő

1926. szeptember 5-én Kaposváron született. A forradalom előtt mérnökként dolgozott, majd Budapesten a Széna téri fegyveres csoport tagja. Ezért 1957-ben letartóztatták, a bíróság első- és másodfokon egyaránt halálra ítélte. Mintegy 130 napot töltött a halálos zárkában. Az Elnöki Tanács egyéni kegyelemből ítéletét életfogytiglani börtönre változtatta. 1963-ban szabadult.

A börtönparancsnok megkérdezte: - Mondja Fónay, ért-e a vízvezetékekhez? - Mondom: - Igen, meg tudom csinálni, csak meg kell néznem a gépeket. - Megnéztem a gépeket és akkor már tudtam, hogy ki lehet menni a vízelvezető csövön a börtönből. Hiszen valahova bele kell folynia az abban lévő víznek! Csak végig kell a csövön mászni, hason csúszva. Kimentek a társaim, de csak az egyik jött a megbeszélés szerint vissza. Az azt mondta, hogy a Rákosrendező * pályaudvarról jött vissza. Fölnyomtak egy akna-fedlapot, és ott voltak a vagonok közt. - Atya Úr Isten, hát az egész börtön megszökik! - mondtam fellelkesedve, mikor ez visszajött. - Hát ez óriási, gyerekek, hú de jó! - Na és hol van a másik két srác? - Mindjárt jönnek. - Délután három óra, még mindig nem jöttek. Mondom a Szirmai Pistának: - Kérlek, menjél gyorsan le a csőbe és kiabálj, mert a cső az viszi a hangot, kiabálj, hogy jöjjenek vissza! - Mert négy órakor kellett bemennünk a munkahelyről a cellába és ha nem jönnek vissza addig, akkor vége. Hát nem jöttek vissza. Kimentek reggel, elkezdtek szórakozni. Egyszer csak megszólalt a sziréna, megszólalt az összes csengő, bezártak bennünket, riadó. Fölmentem az emeleti ágyra, két ágy volt egymás fölött, az ablakon néztem ki.

Pár perc múlva jöttek a tűzoltók, rendőrök, mindenki és engem már vittek is. Honnan tudták meg, hogy én csináltam, elképzelni sem tudom! Be a Gyorskocsi utcába, a Gyűjtőből **. Végig robogva, szirénázva, villogva. Bevittek a Belügyminisztérium biztonsági főnökéhez, a Halascsák Jánoshoz. Beléptünk, néztem, te jó Isten. Az előszobájában egy volt kolléganőm a titkárnő! Tátott szájjal néztünk egymásra. Mentem be a főnökéhez. - Ülj le! - mondta az. Levette a zakóját, tűrte föl az ingujját. Éreztem, hogy ez agyonüt, ez biztosan agyon fog ütni! Föltűrte a másikat, én meg közben ránéztem a könyvespolcra, nézem: hát ott a Pattantyús - sorozat! Ez úgy nézett ki, mint a Biblia. Fekete könyv, arany betűkkel rajta, hogy Pattantyús Ábrahám Géza. Az egyik a Hőtan, a másik a Dinamika, satöbbi. Hét vagy nyolc kötet egymás mellett. Mondtam neki: - Én most már nem félek magától. - Azt kérdi: - Mi az hogy most már nem félsz tőlem? Te ilyen - olyan! - Nézek rá és mondom: - Uram, akinek Pattantyús - sorozata van, attól én miért féljek? - Leült velem szembe és elkezdtünk beszélgetni. Kérdi: - Ki tudott róla? - Miről? - A szökésről. - Mondom: - Én nem. - Nem azt kérdeztem, hogy te tudtál-e róla. Ki tudott róla? Idefigyelj! Ne hazudozz nekem itt, mert becsület szavamat adom, hogy föl leszel akasztva! Ha becsületesen bemondasz mindent..." - Jött a jól ismert hülye duma! De megúsztam. Még csak egy pofont sem kaptam.

* A Rákosrendező Budapest egyik nagy tehervonati pályaudvara
** A Gyorskocsi utcában  volt a budapesti rendőr főkapitányság vizsgálati osztálya. A Gyűjtő egy budapesti fogháznak a neve.