Dobrosi Lajos

1934. december 28-án Derecskén született. A forradalom alatt az esztergomi tüzérezredben lövegrajparancsnok, a délpesti úgynevezett Juta-dombnál tűzharcba keveredtek a szovjet hadsereggel. Ezért 1957 novemberében letartóztatták, első fokon halálraítélték, majd később a másodfokú bíróság is jóváhagyta a halálos ítéletet. 150 napig ült a halálos zárkában. Végül az Elnöki Tanács kegyelemből ítéletét életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. 1970-ben szabadult, utána bánya asztalosként dolgozott.

1954 november elsején vonultam be Esztergomba, a 6723 légvédelmi tüzérosztályhoz. Lövegraj parancsnok lettem a 37 milliméteres könnyű légvédelmi gépágyúknál. A löveget hatan kezeltük. Az egyes kezelő jobbra fordította a löveget és célra tartott, a kettes kezelő felfele és lefele fordította a löveget és célra tartott, a hármas kezelő az iránytömböt állította mindig a célnak megfelelően, a négyes kezelő az volt a töltő, az ötös kezelő az a lőszert adogatta, a hatos kezelő pedig aki a lőszeresládából kiszedte a lőszert. A lövegek a második világháborúból visszamaradt, szovjet - mintájú lövegek voltak. Diósjenőn és Nagyorosziban voltunk éleslövészeten - kiválóan lőtt a mi lövegrajunk. Repülőre és harckocsira is lőttünk, a harckocsinak a lánctalpára kellett célozni, mert azt le tudta szakítani a lövedék, bár a páncélt át nem ütötte.

Szigorú, fegyelmezett volt a katonaéletünk. Parancsnokunk a Szabó Pál őrnagy volt. Közvetlen parancsnokom a Hernádi Gyula hadnagy volt,  és a Kicska János főhadnagy volt az ütegparancsnokom. Hat löveg tartozott egy üteghez. 1956 november elsején szereltünk volna le. Október 23-án már bent volt a civil ruhánk a laktanyában. Éjjel az ezredügyeletes helyettese voltam, amikor kaptam egy parancsot a Deák alezredestől, aki a hadosztály híradófőnöke volt, hogy négy percen belül az egész ezredet fel kell sorakoztatnom a riadótérre. Bementem a körletekbe és elkiabáltam magam, hogy - Riadó! - Teljes menetfelszereléssel mindenki levonult a gyakorlótérre, a lövegeket felcsatolták a vontatókra. Kaptunk egy vezénylést, hogy fel kell vonulni Budapestre, mert forradalom van. (...)

Minket november 2-án reggel vittek a Juta dombra *. A jéggyár és a jutagyár közt volt egy homokbánya, itt foglaltunk tüzelőállást. Négy könnyű lövegünk volt és két közepes, a két közepes szembe nézett a Határ úttal, a mi tüzelési sávunkkal pedig oldalról támogattuk őket. Volt ott egy csomó polgári személy géppuskával és golyószórókkal. Amikor 4-én reggel jöttek az oroszok, a civilek kezdték a tüzelést, mi már csak akkor lőttünk, amikor az oroszok ránk is tüzeltek. Jöttek harckocsival, katyusával, ZIL-ekkel **. A lövegnél voltam, amikor megjelent a szovjet oszlop. Amikor elkezdtek felénk is tüzelni, a parancsnok elrendelte, hogy - Tűz! -Továbbítottam a lövegemnek a tűzparancsot. A mieink egy harckocsit és egy katyusát kilőttek, az oszlop nem tudott ezért továbbmenni. Megfordultak és elmentek. Körülbelül öt perc volt az egész. (...)

Kitűztük a menyasszonyommal a lakodalmat 1957 november 18-ra. Este, a lakodalomba jöttek értem, mondták, hogy elvisznek Budapestre kihallgatni. Ki is hallgattak. Tizenhárom évig tartott. 

* A Juta domb Budapest határában található, arra halad át a fővárosba délről érkező országút.
** A "katyusa" a gépjárműre telepített rakéta sorozatvető beceneve, a ZIL egy teherautó márka.